Тим не менш, вірші нарешті продовжують свою подорож.

Однак, перш ніж вірші вирушать далі, розповімо вам із ким їм пощастило зимувати :)

Радо прийняв у морозну зимову пору та обігрів українську поезію шановний, відомий своєю дипломатичною діяльністю угорський історик, письменник і поет – пан Іштван Ковач.

Іштван Ковач (István Kovács) - угорський дипломат, історик, письменник і поет, дослідник загальної польської та угорської історії. З 1990 по 1994 був культурним радником в посольстві Угорщини в Варшаві. Пізніше став генеральним консулом Угорської Республіки в Кракові (1994-1995, 1999-2003). За ці п'ять років він виступив з більш ніж сотнею промов про угорсько-польські історичні відносини. У 1995 році Іштван Ковач заснував факультет полоністики в університеті Петера Пазманя (Peter Pazman) в Пілішчабе (Piliscsaba - селище в центральній частині Угорщини, в медье Пешт неподалік від Будапешта).

Іштван Ковач був автором ідеї розміщення скульптури списника на могилах польських повстанців, що воювали за Угорщину (н-д, в містах Звежинець (Zwierzyniec) і Ярослав (Jaroslaw), Польща). Іштван Ковач є почесним громадянином багатьох польських міст.

István Kovács - Diplomat, historian, writer and poet,  Researcher of the common Polish and Hungarian history. From 1990 to 1994 he was a cultural counselor at the Embassy of Hungary in Warsaw, and afterwards he was a Consul General of Republic of Hungary in Cracow (1994-1995, 1999-2003). During these five years he delivered over hundred speeches about Hungarian-Polish historical relations. In 1995 founded the Faculty of the Polish Studies on the University of Peter Pazmaniy in Piliscsaba.

He was the author of the idea of setting a sculpture of a spearman on the graves of Polish insurgents fighting for Hungary (e.g.in Zwierzyniec and Jaroslaw, Poland). Honorary citizen of many Polish cities.

Прим.: вірші українською ви можете знайти за ось цим посиланням: http://litfest.ru/news/2012-12-17-2401

Маріанна Кіяновська — українська поетеса, прозаїк, есеїст, перекладач, літературний критик та літературознавець. Член Національної спілки письменників України. 1997 року закінчила філологічний факультет Львівського університету. Координатор Львівського осередку Асоціації українських письменників.

Diptüchon (Miłosznak ajánlva)

ha a város ahol minden elkezdődött

csak város volna

hely

s nem térképen egy pont

nem arcképes

és -képtelen fotók száza

ha a szél és a hó

ha az olajbogyó és a citrom

ha a kávé és a bor

ha mindaz ami kivétel nélkül

a könyvek közepén van

nem hagyna foltot

például a bőrön és az utcakövön

mint például az árnyék

ha a múlt csak múlt volna

vagy nemcsak múlt

nemcsak az

a költő csak költő lehetne

vagy nemcsak költő

nemcsak az

fölkél és lemegy

fölkél és lemegy

fölkél és lemegy

és mindvégig egyre így

a halál akár versekben a nap

és a túl a verseken

s az értelem madara

nem fészekben és nem kalitkában

nem bajuszban nem a szemben és nem a kézben

de valahol középen

nagyon középen

nagyon-nagyon

megy és jár

nem tud repülni

feláll és leül

és mindvégig egyre így

Сергій Жадан — український письменник, перекладач та громадський діяч. Літературні твори Сергія Жадана одержали численні національні та міжнародні нагороди, були перекладені тринадцятьма мовами. Сергій Жадан є також активним організатором літературного життя України, учасником мультимедійних мистецьких проектів, а також акцій громадянської непокори.

Szeretve téged a halálon is túl

Emlékszel e gyanús épületre,

vigasztalhatatlan zombik lakták?

A lakás felforgatása, a székeken és a fürdőkádakban

vetett fekhelyen alvás, néhány bánatos szállodai éjszaka után,

megérintgetted a tégláit,

melegek és vastagok voltak,

mint a disznóbőr.

Emlékszel arra az öregre, akivel összeakadtunk a lépcsőn?

A falhoz tapadt, hogy elmehessünk mellette,

halott volt, árgus szemekkel vizslatva minket.

Befogta minden mozdulatod

elragadtatva bámulva föl,

ahol a por fénypatakjaiban

porcellán-bokáid megvillantak,

és lángot vetett két édes térded.

Az őrmester, aki az ő ügyében lejárt, gyanakodva és hitetlenkedve kérdezte:

– Hogy-hogy? Egy hónap! Egy egész hónap!

– És ti – nem vettétek észre, hogy eltűnt, hogy nincs? Egy egész hónapon át?!

– Hát igen – mentegetőztem – az volt életünk legszebb hónapja.

No és a szaga? – akadékoskodott tovább az őrmester. – Hogy-hogy nem éreztétek a szagát?

– Hogy mért – szálltam vele szembe. – Az élők itt ugyanúgy bűzlenek.

– Tudjátok, hogy ágyban halt meg? Rögtön ott fölöttetek? Fölemésztette a                                                                                                                                    matracot,

szétfolyt a padlón. Kevés hiányzott, és a plafonról vakarhattuk volna le.

Kimondhatatlan nyár kezdődött akkor az ablakunkon túl,

az országos rádió keserű híreket sugárzott.

Ha meg tudtam volna halni, e híreket hallva haltam volna meg.

Fogd majd a szívem, ha megáll, megtöltöd

reménnyel, hogy tenyereden ismét dobogni kezdjen.

Mit mondott, elnézve utánad?

Mit volt képes mondani, amikor meglátott?

A halál után is szeretni téged.

Szeretni foglak a halálon túl is.

Őt várjuk, hogy a levegőbe emelkedhessünk,

alagutakat és barlangokat vájva a sötétségbe.

Tovább, vén zombi, mozdulj végtagjaiddal,

énekelj a halálnak, s dalodat kísérd

a széttört bendzsón.

Énekelj arról, amit jobban tudsz, mint más.

Az időnek fölöttünk nincs uralja, dalunkkal űzzük el őt.

A szeretet vígan elfér a tenyérben,

naponta öntözve

sírhalmaink virágait.

Богдана Матіяш — поетеса, редактор, літературний критик. Навчалася в Національному університеті «Києво-Могилянська академія». 2004 року закінчила магістерську програму «Філологія. Історія, теорія літератури та компаративістика». У 2004-2008 рр. була аспіранткою кафедри філології. Добірка віршів «Твоя любов проста й усміхнена» увійшла в антологію «Метаморфози. Десять українських поетів останніх десяти років». Перекладає з польської й білоруської мов. Редактор видавництва та часопису «Критика». Представник київської редакції часопису «Український журнал» (Прага). У 2010 році отримала нагороду від Союзу Українок Америки та Фундації Лесі та Петра Ковалевих за збірку «розмови з Богом».

azok akik szeretnek nézd milyen kéjelgők és szépek

érzékenyek mint a hajnali fény

bizalommal teltek mint a galambok

azok akik szeretnek nézd mily sokat képesek adni

és mily könnyen vesznek mindent ami jön

nézd kincsekkel telt markukat

bőrüket szemüket örömteli

boldog mosolyukat nyugalmukat

mely békés mint a nyári szél

azok akik szeretnek olyanok mint a delfinek

vidáman és békésen szökdelnek föl a vízből

habfodrok százait szórógatva szét

és ugyanennyi fényt árasztva körbe-körbe

tanul meg tőlük mindazért köszönetet mondani ami van és ami nincs

tanulj meg bizalommal és szelíden megérkezni

és távozni egyenesen

mint ahogy este kialszik a fény és elalszik a madár

mint a víz amely folyvást visszatér a földbe

Остап Сливинський — український поет, перекладач та літературознавець. У 2000 році закінчив Львівський університет, після чого чотири роки навчався в аспірантурі при кафедрі слов'янської філології. 2007 року захистив кандидатську дисертацію на тему «Феномен мовчання в художньому тексті (на матеріалі болгарської прози 60-90-х років ХХ століття)». Співупорядник перекладної українсько-білоруської поетичної антології «Зв'язокрозрив».

Valami szüntelenül égett előttünk

Valami szüntelenül égett előttünk –

nem tájékozódási pont,

nem az eltéve(lye)dettek jelzése,

nem lármafa, figyelmeztető jel,

nem is valaki lakása, nem is valaki

vadászata vagy háború,

amely itt maradt

örökre,

nem ember, nem vadállat,

nem kiszáradt fa, amely önön

tisztítótüzébe zuhant,

elválaszthatatlan, mint fénytől a lélek, nem

utasítás és nem segélyezés,

valami, amik a kiúttalanságban szolidáris velünk,

vigasztalan, ha vigasztalhatatlanok vagyunk,

nyugodt, ha

beletörődünk veszteségébe.

Háborúban és békében egyformán süket

kéréseinkre, de megriad, ha

túl sokáig hallgatunk. Ugyanaz

a részek kiskirályaihoz

és azokhoz, akik a lépcsőket róják.

Rövidlátók és óvatosak

mint az anyóka-anya.

És nem a remény, mert

van az úgy,

hogy nincs remény,

hát igen – ez van.